Category Archives: Horgásztábor

Gyermek horgásztáborok

Több éves hagyományunkhoz híven, az idei nyáron is megrendeztük a nyári gyermek
horgásztáborokat a Béke Homokbánya horgásztónál.
Két turnusban – júniusban 24, augusztusban 27 – összesen 51 résztvevővel és az egyesület vezetőségi tagjaival, aktivistáival valósítottuk meg a tervezett programokat.
Az első táborban volt hőség, volt vihar, halat is fogtak rendesen az apróságok. Az alapvető tudnivalók elsajátításán túl a gyakorlati horgászat volt a fő elfoglaltság. Ebben a turnusban horgászvizsgára senki nem vállalkozott.
A második tábor több szempontból is rendhagyó volt. Elsősorban a résztvevők létszáma növekedett meg titokzatos módon, és a többség először volt a táborunkban. Másodszor, de nem utolsó sorban a hőség volt rendkívüli. A pavilonban egész nap működött a párologtató-porlasztó az épület teljes hosszában. Ennek köszönhetően a pavilon fedele alatt „mindössze” 33 fokot mutatott a hőmérő. Így – módosítva a napirendet- a délelőtt a horgászat jegyében telt el, és ebéd után lett volna az elmélet. A végén azonban mégis találtunk árnyékos helyet a délutáni horgászathoz is. Horgászvizsgára egy bátor leányzó vállalkozott, és jól felkészülve sikeresen le is vizsgázott.
Mindkét tábor résztvevőivel kirándultunk Poroszlóra, a Tisza-tavi Ökocentrumba. A hosszú utazás azonban megérte, mert a Látogatóközpont, a vízi tanösvény, az óriás akvárium, a vízi játszótér és a kilátótorony mindenki számára nagy élményt nyújtott (kár, hogy olyan messze van városunktól! ).
Az ellátás mindkét táborban kifogástalan volt. Külön köszönet illeti ezért az Élmény étterem tulajdonosát és dolgozóit, akik a gyermekek ízléséhez igazítva az ételeket, bőséges reggelivel és ebéddel látták el a táborlakókat. Az uzsonnára valót a tábort támogató szülők, nagyszülők és támogató szervezetek biztosították: sokféle lekvár, vaj, gyümölcsök, sütemények, felvágottak, kolbászok kényeztették az apróságokat, akik jó étvággyal fogyasztották a fogukra való finomságokat.
A táborban születésnapjukat ünneplő gyerekeket felköszöntöttük, apró ajándékkal kedveskedtünk nekik, és – a melegben megolvadó torta helyett- süteménnyel kínáltuk az ünnepelteket és ünneplőket egyaránt.
Mindkét tábor záró rendezvénye a péntek délutáni halászlé főzés és halsütés volt. A gyerekeket az egészből a főzést megelőző haltisztítás érdekelte legjobban, igaz, a főzésnek közelébe sem engedtük őket (baleset megelőzés).A halételekre vendégül láttuk a szülőket is, akik finom süteményekkel járultak hozzá a lakomához.
A tábor megvalósításához az anyagi feltételeket ez évben is pályázati forrásból, a résztvevők hozzájárulásából, az egyesület éves költségvetéséből és szponzorok befizetéseiből biztosítottuk.
Egyesületünk köszönetet mond mindazoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek, amelyek/akik adományaikkal, munkájukkal hozzájárultak a gyermek horgásztáborok sikeres megvalósításához.

Támogatóink:

Orosháza Város Önkormányzata

Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Orosháza
MOHOSZ
Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége
Élmény étterem
Szilágyí Pékség,
valamint a magukat megnevezni nem kívánó szponzorok, akik hátrányos helyzetű gyermekek részvételéhez járultak hozzá befizetéseikkel.

Rendhagyó Föld napja a horgászok szervezésében

Egyedülálló kezdeményezést indított el az Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület a
Föld napja alkalmából. Az általános iskolásoktól kezdve, szándékukban áll a
környezettudatos nevelés elősegítése, az élő környezet, természet
megismertetése, valamint a gyermekek kimozdítása a digitális világból.
A Föld Napja keretében az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános iskola
első osztályos tanulói kivonultak az orosházi Kristály-tóhoz, ahol természetes
környezetben ismerkedhettek meg a növényi-, és állatvilággal. A pedagógusok és szülők
ismeretterjesztő és ügyességi feladatokkal készültek a kisiskolásoknak, majd az
elsajátított ismeretekből összeállított totó megoldása következett. A totó befejeztével
önkéntes alapon hulladékszedés volt, amelyet a gyermekek szorgalmasan teljesítettek.
A családias hangulatú délelőtt zárásaként a Kinizsi Horgász Egyesület ebéddel
vendégelte meg a kis környezetvédőket a közeli Horgászpavilonban.

–Nagyon várták már a gyermekek ezt a délelőttöt – mondta Ferencsik Zoltánné, a
Református általános iskola 1.a osztályának osztályfőnöke, aki hozzátette, bíznak
benne, hogy a gyermekek élményekkel tele mennek haza. Az osztályfőnők kifejtette,
szeretné, hogy a jövőben is legyenek hasonló rendezvények. Céljuk, hogy a gyermekek
a természetes közegben is találkozhassanak az iskolában tanult ismeretekkel.

Pelléné Fábri Ildikó, a Kinizsi Horgász Egyesület aktivistája kifejtette, a
horgászegyesületnek évente több környezetvédelmi kezdeményezése van. –Tavasszal
körbejárjuk az orosházi tavak környezetét, összeszedjük a hulladékot. Nyáron parlagfű
irtást végzünk, amelyben felnőttek is részt vesznek.
Az egyesület aktivistája elmondta, mindemellett júniusban és augusztusban napközis
tábort szerveznek általános iskolásoknak, ahol a horgászat mellett szabadidős
programokkal várják a jelentkezőket. Az egy hetes táborokban teljes ellátást biztosítanak, az étkezéstől a horgászfelszerelésig.

Nyári napközi horgásztábor (frissítve)

OROSHÁZI KINIZSI HORGÁSZ EGYESÜLET

               Tisztelt Szülők!

 

 

Az Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület ismét elkezdte szervezni a nyári napközi horgásztábort.

OROSHÁZÁN A BÉKE HOMOKBÁNYA HORGÁSZPAVILONNÁL

Időpontok:

Június 18-22. (hétfő – péntek)

Június 23. szombat gyermek horgászverseny (nyitott)

Augusztus 06-10. (hétfő – péntek)

Augusztus 11. szombat gyermek horgászverseny (nyitott)

 A TÁBORBAN RÉSZT VEHET: MINDEN 8 -14 ÉV KÖZÖTTI GYERMEK, AKI ÉRDEKLŐDIK A HORGÁSZAT IRÁNT.

 RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ ÉS JELENTKEZÉSI LAP ITT LETÖLTHETŐ

Napközis horgásztábor jelentkezési lapletöltése

Nyilatkozat letöltése

 VAGY A BLINKER HORGÁSZBOLTBAN SZEMÉLYESEN ÁTVEHETŐ

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Az Orosházi Kinizsi Horgászegyesület köszönetet mond azoknak a szervezeteknek, vállalkozóknak, magánszemélyeknek, melyek/akik anyagi hozzájárulással, adományaikkal és munkájukkal segítették a nyári gyermek horgásztáborok sikeres megvalósítását.

Támogatóink:

  • Orosháza Város Önkormányzata,
  • Magyar Horgászok Országos Szövetsége,
  • Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége,
  • Városüzemeltetési és Szolgáltató Rt. Orosháza,
  • Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda,
  • Gyermek-, és Diákélelmezési Intézmény,
  • Blinker Horgászbolt,
  • Majsai Kertészet,
  • Hetényi Pékség,
  • Kéknefelejcs Cukrászda,
  • Dr. Csányi Ágnes,
  • Szente Zoltán,
  • Török Sándor, valamint mindazon szülők és nagyszülők, akik saját készítésű finom süteményekkel, üdítővel, lekvárral, mézzel, gyümölccsel és édességgel kényeztették a táborlakó gyermekeket.

Köszönjük!

Véget ért a tábor

Megúsztuk eső nélkül

Véget ért a tábor pénteken. Még egy kis délelőtti horgászat, délutáni halsütés és közös vacsora a szülőkkel….azután ennyi. Kiosztottuk az emléklapokat (némelyik gyereknek már komoly gyűjteménye van belőlük), felvettük a tábori pólót és elkészült a csoportkép is , kinevezett (udvari) fotósunk jóvoltából. Szombaton délelőtt ráadásként horgászverseny volt a befejezés, ahol már nem csak a táborozók indulhattak. Végül 14 versenyző állt készen a nagy fogásra Gyopároson, de ezúttal elmaradt a nagy fogás.

Minden támogatónknak köszönet a sok segítségért, erről majd egy másik fórumon bővebben.

Néhány fotót csatolunk emlékeztetőül, a táborról rövid tudósítás a facebookon és a szombati Békés Megyei Népújságban is olvasható.

   

Horgásztábor 3-4-5-ik nap

A harmadik – negyedik napon új horgászmódszerek elsajátítása volt a feladat. A Kristály- tó helyett már a nagy vízen próbálkozhattak a gyerekek, volt is öröm, mikor „ igazi” halat fogott  némelyikük. Célba dobó verseny, rajzpályázat, születésnapi köszöntés színesítették a programot.

Az ötödik napon

tovább folyt  a módszerek csatája, miközben zajlott a horgászvizsga is. Mind az öt nebuló sikeresen vizsgázott, gratulálunk.

A tábor zárásaként a hagyományos halétel készítése alatt megtörtént az emléklapok és pólók kiosztása, majd a szülőkkel együtt fogyasztották el a finom falatokat.

A délutáni zivatar nem tett kárt a pavilonban, a vendégek és táborlakók hamar helyreállították a rendet- és ez volt a záró fejezet. Elröppent az öt nap, az újabb fotók őrzik a tábori emlékeket.

Augusztusban folytatjuk!

Képes összefoglaló a gyermek horgásztáborról

Rövid tábori híradó

Hétfőn megkezdődött a gyermek horgásztábor 21 horgászcsemetével. A már kialakult rend szerint az elnöki megnyitót balesetvédelmi oktatás követte, majd a táborvezető eligazítása következett, a főbb viselkedési szabályokról és tudnivalókról. Az újonnan készült egyensapka viselése a napon kötelező!

A gyerekeket 10felnőtt segítő tartja szemmel azóta is folyamatosan: egyesületi vezetőségi tagok és aktivisták, na meg egy-két törzshorgász nagyapa- bár a gyerekek  egyelőre még viszonylag visszafogottak. Igaz, még csak a harmadik nap végén járunk…

Kedden a Körös-Maros nemzeti Park Látogatóközpontját kerestük fel, ami nagyszerű élményt nyújtott számtalan látnivalójával. Különleges fák, a fűszerkert növényei, számos madár, na és az állatok- és mindezekről egy igazán hozzáértő túravezető lenyűgöző ismertetése! Tényleg nagyszerű volt. Majd az Arborétum és a Mini Magyarország volt a következő állomás. A nagy hőség ellenére a gyerekek szívesen időztek a makettek előtt, kipróbálva minden kipróbálni valót- ide értve a szökőkútban történő fürdőzgetést is. És mindezek után otthon a táborban még egy jó órát szaladgáltak, a duracell nyulakat is megszégyenítő energiával.  Az ebéd és az uzsonna is elfogyott az utolsó morzsáig!

Ma aztán végre komolyra fordult a szó: a kezdők készültek a horgászvizsgára, a többiek pedig lelkes horgászatba kezdtek, és zsákmány is akadt bőven- ezúttal nem annyira a minőség, hanem a mennyiség volt a fontos. Születésnapos táborozót is köszöntöttünk, a hagyománynak megfelelően

A hátra lévő két napot a horgászat mellett horgászvizsga, majd szombaton horgászverseny teszi izgalmassá.

Reméljük, az időjárás legalább olyan kegyes lesz hozzánk, mint eddig. Na jó, egy pár fokot azért visszavehetne….

Anyagilag segíti a tábor megrendezését- egyesületünk pénzügyi keretét bővítve – Orosháza Város Önkormányzatának pályázata, és a MOHOSZ pályázatán is nyertünk támogatást, de nincs hiány a különféle vállalkozói szponzorokban sem. Ajándék méz, baracklekvár, paradicsom, sárgadinnye bővíti  az ételkínálatot, és fagyiból is jut elég.

A tábori életet a csatolt fotók szemléltetik, majd lesz még több is, egyelőre ennyi.

Tájékoztató gyermek horgásztábor szervezéséről

Tisztelt Szülők, kedves érdeklődő Gyermekek!

Plakát

JELENTKEZÉSI LAP

SZÜLŐI NYILATKOZAT TÁBOROZÁSHOZ

Program

 

Egyesületünk 2017. évben is megrendezi hagyományos gyermek horgásztáborait, melyek időpontjai:

2017. június 19-24. és 2017. augusztus 7-12.

A táborok résztvevőinek maximális létszáma 20-20 fő, 8-14 év közötti gyermek.

Részvételi díj: 12 000.- Ft/fő

A júniusi jelentkezési keret rövidesen betelik, kérjük az érdeklődőket, hogy jelentkezési igényüket a Blinker Horgászboltban mielőbb jelezzék, ahol a jelentkezési lap és a szükséges tájékoztató dokumentum is átvehető, a részvételi díj egyidejű befizetése mellett.

Tekintettel a rendező szerv büntetőjogi felelősségére, a tábor megszervezésének, megrendezésének és lebonyolításának munkájában kizárólag a Kinizsi Horgász Egyesület vezetőségi tagjai, az egyesület tagjai, valamint a vezetőség által megbízott szülők vehetnek részt. Kérjük tehát a Kedves Szülőket, hogy amennyiben a táborban aktív közreműködést kívánnak vállalni, szíveskedjenek ezt jelezni egyesületünk titkárának, illetve elnökének, hogy részükre a megbízólevelet elkészíthessük. Segítő közreműködésükre továbbra is igényt tartunk.

Köszönettel: Bozsár Lajos elnök